Wellcome to Lunaria

Koliko je zapravo komplicirano i složeno naći nešto što se toliko klišeizirano naziva "srodnom dušom"? Jer, jedno je voljeti nekoga, jedno je biti s nekim, a opet nešto sasvim deseto naći tu određenu dušu (na stranu sada pitanje postoji li spomenuti pojam ili ne). Taj jednostavan klik, kada sve sjedne na svoje mjesto. Može trajati par sati, par dana, par mjeseci ili godinama. Smatram da je srodna duša nešto kao kad se valovi odjednom nađu jedno kraj drugoga i počnu se kretati na isti ritam, iste intervalume, jednostavno se sjedine, sinkroniziraju, poput jednoga. A ta sinkronizacija može trajati koliko god... ili dok ne naiđe neki val dosta jak da napravi smetnje.
I tako, smatram da se pojava treba iskoristiti dok god postoji, no ne nužno u nekom klasičnom odnosu dvoje ljudi, već nešto više, nešto što se može uzdići iznad dosadnih društvenih konvencija, nešto što će probiti barijeru stvorenu spolom ili godinama. Ne mislim sad pri tome na nekakav tjelesni odnos, već čisto duševni. Neki bi to mogli nazvati prijateljstvom, ali to je mnogo više od toga (ili manje, zavisi što je za vas bitno u jednom prijateljstvu).

Granice realnosti se brišu i iz davno zaboravljenih ponora svijeta se dižu prastari duhovi da bi u vrisku beskrajne noći bili sjedinjeni u jedno.

Hush
It's okay
Dry your eyes
Soulmate dry your eyes
Cause soulmates never die

Három napja nem aludtam rendesen. Pár órára lehet, hogy beájultam, de azt még megközelíthetőleg sem nevezhetem alvásnak. És most már éjjeli fél három van, mire ágyba keveredek lesz belőle fél négy is. Ugyanmár, kinek kell az alvás? Hisz csak ideges vagyok, fáj a fejem és elmém egyre zavarodottabbá válik. Ez utóbbinak lehetnek más, esetleg illúzióépítő megközelítései is, de ez most nem tartozik ide. Vagyis, pontosítsunk, nagyon is ide tartozik, éppcsak nem a tisztelt nagyközönségre tartozik. Mondja a blogtulaj, aki még privát szféráról álmodozik, meg sok más parallel valóságról. Végülis, nincs nagy okom irkálni, de visszalovasván az előző posztot, elfogott az ihlet. Na, ezért nem szoktam én visszaolvasni a régi beírásaimat.
Két napnyi küszködés után, végre sikerült folyasztanom pár könnyet a szememből, mielőtt még arra az abszolút lehetséges lehetetlen tényezőre jussak, hogy kiszáradt a szemem. Vagy legalábbis, könny nuku. Sírásra téma mindig akad, csak alkalom kell hozzá. Igen, köszönöm, most lehet sajnálni. Nyugodtan. De az önsajnálatomnál jobban úgyse sajnálhat senki. Hát ember vagyok, vagy mi? Nanáhogy az enyém a világ legnagyobb fájdalma, mások azok, hát mások. Nem én tehetek róla.
Aludni is kéne néha.