Reménytelenül Szerelmes Férfiak Blogja

Minden elmullott nappal egyre könnyebb és könnyebb... és időnként úgy érzem h talán már kacsingathatok egy kicsi a világ más csodaszép teremtményeire is. Máskor meg úgy hogy nem.
De mivel a világ sosem áll meg igy nekem is igyekeznem tovább lépni. taán egy kis cél az h uj emberekkel ismerkedjek meg. Egy ilyen új ember a PI vizes csaj... Szép és mosolygós, Ne igazán sikerült még megismernem, bár miatta már kétszer vettem nála vizet... Azt nem tudom h mikor kéne megprobálkoznom kicsit jobban megismerni, hogy megprobáljam elkérni az msn cimét, vagy a nevét, hogy az arckönyvbe rátudjak keresni. De azaz igazság h a nemve nem kéne mert már tudom, jo vadászhoz hiven, igyekszem mindent megtudni rola mielőtt lépnék, de lehet ez gáz, lehet h csak spontán, elkéne kérnem, és nem tul sokat filózni rajta. Bár kitudja, én mindig megfontolt voltam, lehet hogy most így csalofdás után elkéne kicsit engednem magam,majd kiderül, holnap megyek megint PI vizet veni, meglátom h hogy alakul majd... de majd leirom ide :D

Időről iderő, találkozom egy sötét árnyal, mely a szívemben lakik. Görcsössen ragaszkodik a múlthoz, miközben tudja h számára nincs remény. Ő mégis mindig remél, miközben lassan, bosszúra szomjazik... időnként magam is megijedek tőle, mert ugy érzem eluralkodik a lelkemen és sötétségbe borítja elmém. Néha szeretném csak szabadon engedni hogy tomboljon, harcoljon, törjön zuzon ha kell. Félek tőle... Félek h mit tenne, ha csak egy percig is hagyném fékezhetetlenül tombolni...
Miért van az hogy ez a sötét árny valaha maga boldogság volt, öröm és szeretet, és most csalodott megfáradt sötét angyal. Vajon a szív miért nem törödik bele abba amibe belekell, miért remél még akkor is mikor már nem szabad.
Nem találom a helyem, ő boldog, én nem vagyok, sajnos minden csepp boldogsága, mérgezi a lelkem, pedig ennek nem igy kéne lenni, ő megérdemli hogy boldog legyen, ő megérdemel mindent eme világ ősszes szépségét és csodáját. Nekem ő volt a világ, és ehhez a világoz ragaszkodik az árny mely egy letünk szerelem, utolsó őre, mely még akkor is harcra kész, mikor már rég elveszett a csata és a háború. Hibáztam, nagy igyekvésem közben, valahol elvesztettem azt aminek a legfontosabnak kellett volna lenni... a szerelmét...így az hittványabb, alantasabb személy kezébe került, ki tán megsem érdemli, és fel sem fogja, mi pottyant az ölébe. Még mindig vigyázni szeretnék rá,még mindig óvni, de legfőképpen csak szeretni, szeretni mindenek felett. Remélem idővel ezt az árnyat fogjul tudom ejteni, és örök rabságra tudom itélni valahol a szívem mélyén, ahol soha többé nem talál rá senki, tán én magam se. De mindig ott lesz, mindig ott marad, mert elpusztini nem lehet, ő erősebb nálam, erősebb mindentől amit csak ismerek. és nem tudom meddig tudok harcolni még ellene.
gyakran kérdezem magamtól hogy mit rontottam el, talán azt hogy tulságossan szerettem. Hogy ő bármit megért, és mindig igyekeztem telyesiteni, a kivánságait, mert boldognak akkartam látni. Most az... de már nem velem, nem mellettem... elveszett a világom és minden ami fontos volt, igyekszem találni olyan dolgokat, melyek régebbiek mint az iránta táplált érzelmeim. Bevallom, nem sokmaradt, a boldogság alatt, észrevétlenül lassan, elpusztitottam mindent, ami önmagammá tet, most calodottan nézek vissza az elmúlt boldog évekre, és el sem hiszem h nincs többém hogy már másé, és csak azon tudok gondolkodni, hogy ő vajon fogja igy szeretni??? Hogy vajon vigyáz majd rá? mert a szerelem nem csupán az, látunk egy szép lányt akivel jol kijövünk, szerelem az amikor a legnagyobb bajban is ott van, amikor a másik fél ért bármit gondolkodás nélkül fel tudsz áldozni. Az agyam tudja h nem szabad már ilyenre gondolonom, de a szivem az árnyal csak érte kiált, aki egy szerelmes mosolyért még az ördöggel is lepaktálna...
De ez nem mehet igy tovább... változnom kell, és az életemet, az életem értelmét, be kell zárnom, és eldobni a kulcsot. nélküle már nem leszek ugyan az, s talán sose leszek boldog. Ezer sebből vérzek, de lassan idővel minden seb vagy így vagy ugy begyógyul, csak nem tudo ki marad meg a végén és vagy az árny....

Már hosszú évek teltek el moóta útoljára ide írtam... Nagyon sok minden történt velem azóta, köztük befejeztem az egyetemet és már dolgozom is, látszolag sinen van az életem... de csak látszólag. Azt hiszem az elmult 4-5 év nagyon jól telt és igyazán szerencsés voltam. A szerelmek jöttek mentek, időnként nagyon vaccakul éreztem magam, de talán most értem el életem mély pontját. Logikussan a gondolkodva innen már csak felfeé vezet az út, de időnkét ezt nehéz elhinni, mindenkire mosolyogni, közben meg belül lelki roncs lenni... ez van ez az én kis életem az elmult 2-3 hétbe.

De talán mindent kezdjünk az elején 2 éve megismertem egy gyönyörü lányt, és hosszas udvarlás után a barátnőm lett. Nagyon boldog voltam és ez a boldogság nagyon sokáig megis maradt.Már el is felejtettem ez a blogot. De 2 év után neki megszokot lettem és már nem szeretett, és talált valaki mást. Nem számit h én szeretem, vagy hogy mindig qazt néztem h neki jo legyen és boldoglegyen, egyzserüen naprol napra vesztettem, és borzasztó érzés volt azt látni h naprol napra boldogtalanabb és h másra vágyik. Most h szakitottunk neki talán könyebb, nekem nem igazán, de bizom benne, hogy idővel eltudom felejtenni, de sajnavele elveszik minden álmom vágyam, minden reményem ami a jövőhöz füzött.

talán egy kis remény sugár, a szomszédban lévő bioboltban dolhgozó lányka aki nagyon helyes és talán szingli is, abban bizom, hogy talán idővel jobban megtudom ismerni, és esetleg segitségével kitudom verni a fejemből életem szerelmét akivel az egész életemet szerettem volna leélni...

Egyenlőre ennyi, de ugy érzem hogy gyakran irok még majd ide...
Tisztelettel KK.